Festés | Foglalkozásvezető: Majorszki Lilla
A legtöbb festészet illetve rajz órán a mintakövetés a jellemző, amivel a gyerekeket arra tanítják, hogy az előre adott módon az előre meghatározott végeredményt kell produkálniuk. Ezzel egyrészt beszűkítik a gondolkodásukat, gúzsba kötik a fantáziájukat, másrészt eleve kudarcra ítélik a munkájukat, hiszen teljesen tökéletes másolatot nem lehet készíteni. És vajon miért is tennék?!
A gyerekek fantáziája határtalan lehetőséget kínál a képességeik fejlesztésére. Ahelyett, hogy sablonokat adunk a kezükbe, arra kellene törekednünk, hogy felfejtsük bennük az egyéni világukat. A szülőknek ajánlom az óráimat, ha szeretnék, hogy a gyerekük felfedezze az alkotás örömét és a benne rejlő energiát, hogy sikerélményhez jusson, amiért a saját személyisége által képes megoldani a feladatokat, és ha szeretnék, hogy a gyerekükből önállóan gondolkodni tudó, magabiztos egyéniség váljon.
A gyerekeket sikerélményhez juttatják az óráim, nincs teljesítménykényszer, minek köszönhetően oldódik a bennük halmozódó feszültség és frusztráció. Nagy hangsúlyt fektetek a szabad önkifejezés és véleményalkotás lehetőségének megteremtésére, a tanítványaim egyéni utakon való kibontakozásának biztosítására. Ezáltal erősítem az önismeretüket, identitástudatukat, fejlesztem az önálló gondolkodás és tanulás iránti képességüket. Egymás megismerését és elfogadását, a közösséggé formálódás elősegítését kiemelten fontosnak tartom, ezért szervesen beépítek az óráimba páros és csoportmunkát, művészetterápiás jellegű feladatokat. A gyerekek minden érzékszervét megmozgatom, s a vizuális tartalmak szavakba foglaltatásával, illetve a verbális információk képi megjelenítésével fejlesztem a kifejező- és beszédkészségüket.

A színek birodalmának felfedeztetésével és a számtalan festői technika megismertetésével olyan tudást adhatunk a gyerekek kezébe, mellyel képesek megérteni és kiteljesíteni saját lelkivilágukat, egyensúlyba hozni önmagukat a minket körülvevő világgal, és ezáltal egészséges kapcsolatokat építeni a társaikkal, a lakókörnyezetükkel, a természettel…
A foglalkozásokon elsajátított tudásuk segítségével szélesebb körben és bátrabban kamatoztatják az ötleteiket, mind otthon, mind az iskolában, használható ismereteket kapnak ahhoz, hogy meg is valósítsák az álmaikat, az elképzeléseiket. Így tágítjuk közösen a papírra vetett gondolatok határait, egész a végtelenig.