Játékos feladatok a BarkácskuckóbanMozgás   |   Foglalkozásvezető: Anda Nikolett

 

Anda Nikolettnek hívnak. Ebben az 2011. júniusában végeztem a Pető Intézet főiskoláján konduktor- tanító szakirányon.
Már gyerekkorom óta lételemem a mozgás, több mint 6 év tánc van mögöttem. Mindig is fontosnak tartottam azt, hogy a gyerekek minél többet mozogjanak. Konduktorként és pedagógusként is azt vallom, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű mozgás kisgyermekkortól, rengeteg dolgot megelőz, valamint elősegít, javít. Az ember azt hinné, hogyha a gyerek játékosan mozog, csak kifárad, megtanul egy új játékot. Pedig nem. A jól megválasztott feladatok, és annak sorrendje rengeteg mindent befolyásol. Elsősorban a megfelelő mozgásfejlődést segíti elő, de a sok mondóka, ének, az énekekkel egybekötött mozgás, a beszédfejlődésre, a szocializálódásra, a koordináció fejlődésére, az egymással való együttműködés kialakítására, a szókincsükre hatással van.

Manapság sokkal több koraszülött van, mint régen. Sajnos sokszor ez kisebb- nagyobb következményekkel jár, ami lehet, hogy csak jóval később jelentkezik, és derül ki a probléma. Előfordulhat pl.: egyensúlyzavar, figyelemzavar, diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia, vagy bármilyen részképesség zavara, gyengesége stb. Ezek bármelyike már épp elég ahhoz, hogy a gyermek fejlődése a későbbiekben gátolva legyen. A korai mozgásfejlesztés elkezdése mindennél fontosabb ebben az esetben. Minél korábban elkezdjük, annál jobban tudjuk korrigálni, javítani, fejleszteni a problémát.

Természetesen minden kisgyerek számára fontos a mozgás, hiszen bizonyított tény, hogy minél többet mozog a kicsi, annál jobb lesz az iskolában a teljesítménye. Foglalkozásaimat úgy állítottam össze, mind a piciknél, mind az ovisoknál, és kisiskolásoknál, hogy minél több éneket, mondókát párosítottam a feladatokhoz, természetesen a kor előrehaladtával egyre kevesebbet. A sok mondókát, és éneket egyre inkább felváltják a csapatjátékok, versenyjátékok és az erősítés. És mindezt ugyanolyan játékosan.

Kúszás, mászás a BarkácskuckóbanAz órákat minden esetben bemelegítő feladatokkal és légzőfeladatokkal kezdem, mert ilyen korban is különösen fontos az ízületek, izmok megfelelő bemelegítése. Mint táncos jól tudom, és tapasztaltam hogy ezzel rengeteg baleset is megelőzhető, és ha pici kortól mindig hozzákötjük a foglalkozásokhoz, a gyermek hozzá fog szokni. Ezt követően a picik esetében, a játékos, gyakran még anyával együtt történő mozgás, ami az óra végére tetőlől talpig megmozgatja a gyermeket. Ilyenkor szeretem a szülő segítségét kérni, egyrészt az anya- gyermek kapcsolat miatt, másrészt segít a gyermek feloldódásában, a feladatok megtanulásában, és akár otthon is alkalmazni tudják a későbbiekben az egyes játékokat. Természetesen idővel egyre kevesebbet dolgozik a szülővel, és elkezd a gyermek a saját mozdulataira odafigyelni. Az óvodások iskolások esetében már több konkrét játékot alkalmazok, amik nem csak a mozgásukra hanem a részképességeikre is fejlesztőleg hat. Mindhárom korosztálynál fontosnak tartom az alapmozgások gyakorlását (kúszás, mászás, gurulás stb.). A foglalkozás végén a kicsiknél olyan járásfeladatokat alkalmazok, amik fejlesztik a koordinációjukat, járásuk stabilabb lesz. Az iskolásoknál, óvodásoknál inkább levezető játékot, ha szükséges egyénre szabott feladatokat adok, attól függően, hogy a gyermeknek mire van szüksége.
Minden foglalkozás alatt motivációt alkalmazok, elsősorban a kicsiknél mindig egy adott témára építek. Pl.: színek, állatok, hangutánzás, érzelmek stb. Ezáltal a gyermekek ismerete, szókincse is bővül. Minden esetben a kornak megfelelő témát választom.
Szeretem, ha a gyermekek jól érzik magukat az óráimon. 
Foglalkozásaimban a konduktív pedagógia, a testnevelés oktatása, és a táncos tudásom vegyül. Fontos hogy a gyerekek megnyíljanak előttem, ne legyenek szégyellősek. Igyekszem színészi vénámat bevetni ennek elérése érdekében. 

Foglalkozásaim alatt fejlesztendő területek, fő célok:
- koordináció, egyensúly
- járásbiztonság kialakítása
- erősítés
- a differenciált mozgások tanulása
- az agyféltekék összehangolása
- finommanipuláció, finommotorika fejlesztése
- a gyermekek saját képességeinek, mozdulatainak megismerése
- a mozgás szeretetére nevelés
- szókincsbővítés